Bukfenc és Neonparadé

Az első….

Szerintem ezen mindenki túlesik. Az elsőn. Első csók, első szerelem, első blog bejegyzés, első házasság, első gyerek, első autó, lakás, ház, ufó, traktor és a többi. Nincsen különösebb oka a blogindításomnak. Többször is kacérkodtam a gondolattal, de nekem mindig úgy tűnt, hogy aki ilyenbe kezd magasztos eszméket követve teszi. Környezetvédelem, gasztronómia, egészséges életmód hirdetése, vagy elmeséli a saját különleges eseményekkel teli életét, mint egyfajta “te ne ess ebbe a hibába” vagy “én leszek, neked a minta” tanmese. Ilyen szándékom nincs. Szimplán szerettem volna egy blogot, “egyfajta nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” félét. Leginkább azért, mert azt tartják rólam, hogy hajlamos vagyok túlpörögni. Én nem így gondolom, de azért vannak barátaink, hogy görbetükröt tartsanak elénk, esetleg szimplán tükröt. Illetve azon okból is, mert azt gondolom, hogy vannak olyan dolgok amik nem valók közösségi szájtokra. Itt mindenki eldönti, hogy tovább olvassa, vagy nem az irományom. A közösségi szájtokon való vélemény nyilvánításnak sok veszélyét látom. Leginkább azt, hogy sosem tudhatom kit bántok meg vele. Olyan apróságok tudnak az emberek szívébe apró kis tüskéket elhelyezni, hogy magam is meglepődtem rajta. Így nem fejtem ki ezentúl a véleményem a nagyobb ismeretségi körömnek, hanem a kedves olvasó érdeklődésére bízom, hogy érdekli e vagy sem ami éppen a fejemben jár. Magam részéről pedig így is, úgy is elmondom ami a lelkem nyomja, de legalább nem bántok meg vele senkit az ismerőseim közül. 🙂

Bár az utóbbi időben már az is baj, ha valaki liberálisan gondolkodik. A fogorvosommal szoktam komoly eszmecseréket folytatni. Ez annyiban érdekes, hogy teljesen más politikai nézeteket vallunk. Megkaptam, hogy ezzel amit én liberalizmusnak hívok leginkább egy szélsőjobb pártban lenne a helyem. Megrökönyödésem annyival igyekeztem takargatni, hogy elcsukló hangon közöltem “de hát én csak igazságos akarok lenni”. Később azt is megállapította, hogy balos vagyok, a fogorvosi vizsgálat végére – ami egyébként egy órásra nyúlt rutin rendben vannak e a fogaim ellenőrzés volt-  a szivárvány minden színében pompáztam. Így összegeztem, hogy a politikai pártok léte hülyeség, mindenhova olyan emberek kellenek akik értenek az adott szakterülethez, és nem az alapján kellene egy döntést megítélni, hogy az narancs-piros-zöld vagy kék, hanem hogy hasznos e az adott országnak vagy sem.

A jótékonykodás sem divat, vagy ha igen akkor úgy ha minél hangosabban csináljuk. A “minek vett neki ételt, úgyis piára cseréli el” vagy “ezek cigányok csak pénzt síbolnak ki belőled” nem tudok mit kezdeni. Annyi hihetetlen emberi sorssal találkoztam, hogy szájam tátva ültem és hallgattam. Találkoztam szabómesterrel, asztalossal, egykori jól menő vállalkozóval, és olyannal is aki gyárban dolgozott csak tönkre ment az élete. Egy parizeres szendvics nem a világ vége, a jó szó pedig a világ legvastagabb jegét is leolvasztja. Aki cigány annak is adok. Miért? Mert talán neki nem üres a gyomra, ő nem érez éhséget? Vagy mondjuk ő nem fázik, mert a génjeiben van a fázás elleni automatikus védelem? Nem, nincsen. Előítéletünk van. Szerencsére a munkámnak sokat köszönhetek, legjobban azt hogy az előítéleteimet levetkőztem.

Egy ügyfélszolgálatos mindig kedves, mindig mosolyog, és mosolyogva viseli a legmorcosabb ügyfél dühöngéseit. Nem? DE! Ez így van. Biztos vannak kollégák, akik most hangos felhördüléssel jelzik, hogy ez nem így van, mi is emberek vagyunk és így tovább. Ez így van emberek vagyunk. De azért ülünk ott, a kis ügyfélszolgálati székünkben, mert mi tudunk bánni az emberekkel. Tudjuk kezelni, hogy hozzánk így vagy úgy, de azért jönnek mert problémájuk van. Lehet, hogy nem éppen velünk de van, nekünk pedig meg kell oldani. Néha többet is megoldunk, mint ami hivatalosan a munkaszerződésben szerepel, de emiatt a probléma megoldási képességünk miatt jönnek hozzánk el újra és újra. Én szeretem a problémás ügyfeleket. Később belőlük lettek, a kedvenc ügyfelek akiknek már fontos voltam, akik hozzám jártak. Én pedig hálás voltam és vagyok nekik ezért.

Egyszóval első. Első benyomás, első ítélet valakiről, első lépés hogy jók legyünk, első lépés hogy megtörjük az eddigi mókuskereket, első mosoly ami megtöri a jeget, az első jó szó ami maga a megtestesült varázslat. Az első mindenben izgalmas és új.

Címkék:

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!